Először is talán fejezzük ki abbéli örömünket, hogy Max Brooks World War Z című könyvének filmadaptációját részben nálunk forgatták, különben valószínűleg soha a büdös életben nem érhettük volna meg, hogy egy efféle könyvet kiadjanak nálunk. És ezt több okból is sajnálhatjuk – no persze nem azért, mert ez a regény fogja megújítani a zombihorrort, ellenben azt meg kell hagyni, hogy ha másban nem is, de stílusában merően másféle hozzáállással készült, mint a műfaj darabjai.
Na nem mintha a piacon eddig egymást érték volna a járkáló hullákat felvonultató könyvek – leszámítva persze az ilyen-olyan “túlélési kézikönyv”-eket, képregényeket, és talán egy-két regényes próbálkozást. A zombikhoz mindig is inkább a vizuálisabb műfajokat (elsősorban a filmet) társítottuk, hiszen talán a klasszikus, ősi rémeket felvonultató horrorok egyetlen válfaja sem tartalmaz akkora pusztítást és erőszakot, mint amennyit egy kis csapat járkáló hulla nyújthat: elvégre megállíthatatlanok, sosem adják meg magukat, és ha elkapnak, nincs menekvés – vagy “csatlakozol”, vagy meghalsz. Efféle trash-et ugyan ki olvasna szívesen, hát még ki szánná rá magát, hogy ilyesmit írjon?
Brooks ellenben komolyan vette a feladatát, és a horrort többé-kevésbé száműzve művéből inkább fiktív háborús művet tett le az asztalra, amiben ráadásul ha másban nem is, de azzal megkönnyítette a saját dolgát, hogy egy pillanatra sem kellett a másik tábor érzelmeire és tapasztalataira hivatkoznia. A harmadik világháborút nála az emberiség a zombik ellen vívja, és ebben a világégésben nincs békekötés. Mindez ráadásul egy interjúkönyvként van megírva, amelyben a világ minden részéről származó túlélők visszaemlékezéseiből áll össze egy több éves kegyetlen harc krónikája. Ha másért nem, hát ezért feltétlenül megéri elolvasni a művet.
De ha ez nem lenne elég, az is figyelemreméltó, hogy a szerző mennyire komolyan átgondolta egy efféle helyzet esetleges következményeit. Politika, gazdaság, hadászat – mindenféle eseményre találunk példát, és az a legijesztőbb, hogy teljesen hihetően van előadva minden lehetséges esemény, legyen szó akár Ázsiáról, Amerikáról vagy Európáról.
De sajnos még Brooks sem képes arra, hogy a világ minden egyes szegletére kellő időt fordítson, és épp ez válik idővel a mű legnagyobb problémájává, mivel annak ellenére, hogy nemhogy a járvány, de a neve sem az Egyesült Államokból ered, mégis messze az USA kapja a legtöbb figyelmet, pedig én szívesen olvastam volna többet mind az Óhazáról, mind pedig Afrikáról – főleg, hogy az utóbbi tényleg aránytalanul kis figyelmet kap. A túlzott Amerika-fókusz persze néha meg is bosszulja magát, ugyanis időről időre becsúszik egy-két olyan “interjú”, aminek speciel nemigen értettem a funkcióját – ellenben komolyan elgondolkodtat, hogy hétköznapi emberek csak Amerikában néztek szembe a veszéllyel? Máshol csak “különleges” (értelmezd, ahogy akarod) emberek kerültek szembe egy alapvetően világméretűnek bemutatott problémába?
Nem állítom, hogy ez a probléma sokat ártana a műélvezeten, de néha igenis felettébb zavaró tud lenni, főképp azért, mert ezen kívül egy nagyon átgondolt, lebilincselő és elgondolkodtató könyvvel van dolgunk, ami remekül írja le a (közel)jövő egyik fiktív világháborúját – amihez, ki tudja, talán élőhalottak sem kellenének, hogy nagyjából-egészében hasonlóan alakuljon.
